Ma 39 éves Gennaro Gattuso.

Gattusot hihetetlen győzni akarás, keménység, harcosság, lelkesedés, és elszántság jellemezte. Nem ismert elveszett labdát, rengeteget futott, az utolsó percig küzdött, és sohasem adta fel. Mindössze 12 éves volt, amikor elköltözött egy perugiai fociiskolába. Ekkor figyeltek fel rá a Perugia megfigyelői és már 14 éves korában a felnőtt csapattal edzhetett. Ennek ellenére "csak" 18 éves korában játszhatta első mérkőzését. A következő szezonban 8 meccsen játszott, és Perugia ifi csapatával országos bajnok lett. Mivel Cosmi, a Perugia elnöke nem akart neki rendes fizetést adni, Gattuso a skót Rangershez szerződött. Eleinte kirobbanthatatlan volt a kezdőből, de egy edzőcsere következtében kikerült a legjobb tizenegyből és klubja eladta a Salernitánának. Az olasz csapatban nagyszerűen játszott, olyannyira, hogy vissza sem tért Skóciába. Bár voltak angol ajánlatai és majdnem a Roma is lecsapott rá, ő az AC Milanhoz szerződött (Milan-drukker és Rivera-rajongó apja hatására). A Milanban egyből kezdőként számoltak vele, és ő nem is okozott csalódást. Harcos játékának is köszönhetően a Milan a 2002/2003-as szezonban megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Olasz Kupát, a következő idényben pedig a bajnokságot. Gattuso sikerei az AC Milannal

 

468 mérkőzés

2 Scudetto

2 Bajnokok Ligája

2 Olasz Szuper Kupa

1 Olasz Kupa

2 UEFA-szuperkupa

1 Fifa klubvilágbajnokság

  

 

Ma 39 éves Gennaro Gattuso. hozzászólásai

Szólj hozzá

0.022 mp