Montella: " Megérdemeltük a győzelmet!"

Az est egyik legboldogabb arca Vincenzo Montelláé volt, a Sassuolo ellen aratott 2-0 győzelmet követően. A piros feketék edzője így nyilatkozott a Milan TV-nek
 

 

 

MEGÉRDEMELT GYŐZELEM
 
A csapat győzni akart. Az első 15 perc után kicsit aggódtunk. Ezután kezdtünk jobban játszani, megszereztük az első gólunkat is. Rekordot értünk el a lövések számában. Ez egy megérdemelt győzelem volt.
 
PSZICHOLÓGIAI SZEMPONT
 
A mérkőzés megmutatta az adottságainkat, de a csapat mentálisan még nem tökéletes. Ezen még dolgoznunk és javítanunk kell. Elégedett vagyok a
teljesítménnyel és a fiúk hozzáállásával.

 

AZ EGYÉNEK

Suso csodálatos gólt szerzett. Montolivo az Athén elleni meccsen és most is nagyon jól játszott. Leonardo Bonucci is dicséretet érdemel. A mérkőzés előtt mondtam Romagnolinak, hogy ideje volna gólt szereznie, és hallgatott rám

 

A mérkőzés után GIGIO DONNARUMMA is nyilatkozott a Milan TV-nek: Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk az edző és a mi számunkra is. Ez a győzelem elsősorban az edzőért volt. 80 mérkőzést játszottam a piros feketéknél, igazán boldog vagyok, hogy az AC Milannál játszhatok, ez egy egyedülálló érzés. Az utóbbi időben, amikor az ellenfeleink kapura lőttek, azok beakadtak a hálóba, pedig ugyanazt csináltam, mint eddig. Romagnoli? Örülök a góljának. A válogatottal két fontos mérkőzést játszunk Svédország ellen. olaszországnak ki kell jutnia a világbajnokságra.

 

A mérkőzés után LEONARDO BONUCCI kapitány is elemezte a játékot. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, úgy a csapat, mint a játékosok. Sok lehetőséget dolgoztunk ki és jobban is védekeztünk, különösen a második félidőben. Csapatként javultunk, voltak pozitív pillanataink, de még nem volt elég szerencsénk. Romagnoli megérdemli a gólt, ő egy nagyszerű ember. Hullámhegyeken és hullámvölgyeken ment keresztül, ahogyan mások is, de most nagyon jól játszott. Olaszország a vb-re való kijutásért lép pályára. Játszottam már ilyen mérkőzéseket. Van időnk, hogy felkészüljünk a Svédország elleni mérkőzésre, majd a visszavágóra a San Siroban a rajongóink előtt.

 

Montella: " Megérdemeltük a győzelmet!" hozzászólásai

Szólj hozzá

0.048 mp